|
Szociofotó-kiállítás
A Konferencia egyik kísérőrendezvénye a Szociofotó-kiállítás, amely egyben fotópályázat is. A kiállítás témájá rendkívül tág: a klasszikus
szociofotóktól kezdve a konferencia támájához kapcsolódó (önkéntesség, kortárssegítés) pillanatképeken keresztül a saját településetek, vagy
oktatási intézményetek közösségi fotóiig bármivel lehet nevezni. A cél az, hogy minél inkább megismerhessük egymás környezetét, beleértve a
Tisztelt Résztvevőket ;] is, valamint a tanulás mellett végzett, idevágó tevékenységeket.
A fotókat zsűri fogja elbírálni, valamit a legjobbakat természetesen díjazzuk is. Emellett lehetőség szerint igyekszünk minden képet kiállítani a
Konferencia helyszínén is.
Természetesen a Ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk, ezért a beérkezett képeket a honlapon is megjelentetjük, valamint szavazási lehetőséget
biztosítunk minden résztvevő számára. A szavazás végeredménye a Konferencia során egy közönségdíj, valamint a honlapon is publikáljuk.
Pályázni színes vagy fekete fehér képekkel lehet. A méret papírkép esetén maximum 30*20 cm-es, digitális kép esetén legfeljebb 2048*1526 képpont
és maximum 1 MB méretű lehet. Ajánlott fájlformátum: JPEG.
Személyenként legfeljebb 10 képet lehet nevezni. Ha több jó képetek is van, ne habozzatok elküldeni, és versenyen kívül szívesen megjelentetjük
őket.
Minden kép mellé legfeljebb 150 karakter hosszúságú címet, illetve magyarázó szöveget lehet mellékelni.
A képeket 2006. március 31-ig várjuk az alábbi címekre:
E-mail: szochallgkonf =kukac= gmail.com
Tárgy: "Szociofotó"
Valamint:
Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék
4010 Debrecen, Pf. 11.
Jelige: "Ha-Ha Konferencia, szociofotó"
|